Testvérem, hősöm
Klára 2006.09.09. 18:29
Testvérem, hősöm Egy frissen ásott földkupac mellett ültem. Nem is tudom pontosan mióta ülök már itt. Lehet, hogy csak 10 perce, de az is lehet, hogy már két órája. Körülöttem az eső veri a földet, eláztat mindent. végighúzom a kezem a kőbemetszés felett.Ujjaim finoman írják a Tim Speedle szavakat. El kellett magamnak mondanom újra és újra, hogy nem fogok összetörni, nem fogok sírni. A könnyek elkezdenek lefolyni sápadttá vált arcomon, összevegyülnek az esővel. Sejtettem, hogy hazudtam magamnak. Minden érdeklődés kiveszett belőlem, a kezemet a térdeim közé tettem és zokogtam. Azt hittem egyedül vagyok. Nyílvánvalóan valaki észrevett. Nagyon zavarban voltam, nem vettem észre, hogy mögöttem ül, vagy a nevemen szólított volna. Feleszméltem, amikor éreztem, hogy erős kezek fonódnak körém, szerető karjaiba húzott. Felnéztem a megmentőmre, aki megmentett önmagamtól. Valahogy tudtam, hogy meg fog találni. Mindig megtalál. "Calleigh, Semmit nem tudtál volna tenni" mondta Horatio finoman, ahogy letörölte a könnyeimet. "Olyan volt nekem, mint a testvérem" magyaráztam. "Nagyon fáj. El sem tudom képzelni milyen érzés lehet eltemetni egy gyereket. "Becsülettel halt meg. Biztonságossabb hely lett ez általa a jövő gyermekeinek."tette hozzá Horatio. "Gyere, menjünk haza." Hitetlenkedve néztem rá. Mióta van nekünk otthonunk? Horatio megértette Nyilvánvalóan látta az arcomon a megdöbbenést, megmagyarázta, "Gyere haza velem." Elmosolyodtam, megfogtam a kezét, és felállított. És így sétáltunk vissza a kocsijához. Soha nem fogom elhagyni szerető szorítását. Timothy Speedle Szeretett fiúnk, testvérünk és hősünk. Nyugodjék békében.
|